Tejfogyasztásban is elmaradunk az uniós átlagtól, sajtban, vajban pláne
A magyarok évente átlagosan 57 liter tejet isznak meg – mondta érdeklődésünkre a tej világnapján a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója. Harcz Zoltán hozzátette, hogy sajtból és túróból csak fele annyit eszünk meg, mint az uniós átlag.
A KSH számai alapján azt lehet mondani, hogy alacsony ütemben, de folyamatosan növekszik a hazai teljes tejtermékfogyasztás, viszont még ezek a számok mindig messze vannak a korábbi hazai adatoktól, illetve az uniós országokétól – hívta fel a figyelmet Harcz Zoltán.
„Szükség van edukációra, közösségi marketingre, dolgozunk azon, hogy ez a fogyasztásnövekedés maradjon, az ütem pedig legyen erősebb. Bízom benne, hogy néhány éven, egy évtizeden belül elérhetjük az uniós átlagot” – mondta az ügyvezető igazgató.
A KSH 2020-as adatai alapján
- 57 liter a hazai átlagfogyasztás folyadéktejek esetén, az uniós átlag évi 65 liter körül van – ismertette.
- Sajt és túró esetében 16 kilogramm az éves uniós átlag, a magyar 8,9 kg.
- Vajnál az uniós átlag harmadát érjük el az 1,3 kilogrammos éves átlagunkkal – fűzte hozzá.
forrás: infostart.hu