A MESTERSÉGES CSIRKEHÚS UTÁN MEGÉRKEZHET A TEHÉNTEJ NÉLKÜLI TEJ IS

 

A laborban növesztett csirkehúsról még december elején írtunk. Ugyanis ekkor fogadta el hivatalosan a sejttenyészetből készült csirkét a Szingapúri Élelmiszerügynökség, így az étel a boltok polcaira kerülhetett. Most Izraelből érkezett a hír, hogy tehenek nélkül, élesztőből kísérletezték ki egy tehéntej ízű és kinézetű folyadékot.

 

 

A kutatásokat a tel-avivi egyetemen végezték. Az egyetem biomérnöki tanszékén dolgozó Tamir Tuller professzor és Éjal Iffergan élelmiszer-technológiai vállalkozó közösen dolgoztak az új terméken, és céget is alapítottak a forgalmazásához.

Az Imagindairy nevű vállalat elsősorban azért jött létre, hogy megőrizze az állati tej összes fontos tápértékét anélkül, hogy a nagyipari állattenyésztésből kifolyólag szenvedést okozna a teheneknek és felesleges terhelést a környezetnek – olvasható az MTI hírében. 

A termékleírások szerint a vállalkozás tej- és sajttermékei egészségesebbek az állatoktól származó tejnél, mert nem tartalmaznak koleszterint, laktózt vagy szomatikus sejteket. A mesterséges tejnél a modern géntechnológia teszi lehetővé az élesztő átalakítását. A professzor módszerét a múltban sikeresen alkalmazták vakcinák, antitestek, bioszenzorok és zöld energia előállításánál.

Forrás: travelo.hu