A Szarvasi Agrár Zrt.  támogatja  a  Szarvasi Birkózást!

 

A Szarvasi Agrár Zrt. szívén viseli a közössége jólétét és az egészséges életmód támogatását, így szeretne a jövőben olyan tevékenységeket is támogatni, mely jó példával jár ebben elöl.
A Szarvasi Birkózó Egyesület a múltjával és jelenleg folytatott tevékenységével is méltán vívta ki vállalatunk elismerését és ezzel támogatását is. 

Bízunk benne, hogy egy kicsit mi is hozzájárulhatunk a jövőben a mozgás és a birkózás népszerűsítéséhez!

 

 

A Szarvasi Birkózó Egyesület 15 alapító tag révén, 2015. januárjában alakult. Célja a szarvasi birkózó sport hagyományainak felelevenítése, rendszeres sportolási, testedzési, versenyzési lehetőség biztosítása és a gyerekek helyes életmódra való nevelése. Az egyesület vezetősége egy 3 tagú elnökségből áll, Sükösd Attila elnök, Neumann Tibor és Galát Krisztián elnökségi tag.

A Szarvasi Birkózó Egyesület közhasznú tevékenységet folytat a sportról szóló 2014. évi I. törvény 49.§ c) és e) pontja szerint. Tagja a Magyar Birkózó Szövetségnek és részt vesz a szövetség által kiírt versenyeken.

Csapatunk 29 gyermekből áll, ezen belül két csoportra vannak osztva (kezdő és haladó) a hatékonyabb fejlődés szempontjából. 2016. szeptemberétől a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolával kötött megállapodás értelmében testnevelés óra keretein belül koordináció és készségfejlesztő foglalkozásokat tartottunk az iskola tanulóinak,óvodásainak mintegy 100 gyereknek a birkózó teremben és az óvodában.

Egyesületünk önkormányzati, szövetségi és magánszemélyek támogatásaiból finanszírozza a versenyekkel és az edzésekkel kapcsolatos költségeket.

 

Szarvasi Birkózó Egyesület (2021)